Kemping #2 és egy kis dráma - nem ebben a sorrendben

Szóval a péntek kicsit drámaira sikerült. Azt hiszem, ez volt eddig a legdurvább nap és ilyenkor mindig úgy érzem, hogy sosem lesz gyerekem... Vagy legalábbis au pair nem leszek többet. Pár napja stabilan így érzem. 

Mindenki el tudja képzelni, milyen nehéz lehet közös nyelv nélkül kommunikálni, hát ennek lassan megvan az eredménye. Úgy veszem észre, hogy ellenben a szülőkkel és pl. Helgával vagy az anyukájával Siggával egyre jobb a barátságunk, a gyerekekkel nem. Oké, inkább úgy mondom, hogy Benjamínnal nem. Daníelt könnyű felvidítani, mert csak 4 éves és egy csikizés is felderíti, de egy 7 évessel már más a helyzet. Főleg akkor, ha az a 7 éves amúgy is nehéz természetű... Sokszor látom, hogy másoknak is rángatózik a szeme a durcás, értelmetlen viselkedése miatt, de legalább tudnak vele beszélgetni. Néha marha dühös tudok lenni, amikor sorolom neki (izlandiul!!), hogy miket csinálhatnánk, játszhatunk, bicajozhatunk, elmehetünk fagyizni, esetleg éhes-e, de általában semmit sem akar. Ha rosszkedvű, akkor vége a világnak.

Pénteken kijelentette, hogy éhes, amivel nincs is semmi gond, ugrottam is, hogy csinálok neki valamit, amit szeret. De ő kapásból felmászott a pultra és a nasi szekrényben turkált. Mondtam neki, hogy max. kajálás után ehet valamit onnan, de ez nem volt jó válasz. Hiába szóltam többször is, nem tette le, úgyhogy kivettem a kezéből a kekszet és levettem a pultról. Olyan dühös lett, hogy elkezdett rinyálni és mikor rászóltam, hogy most már elég, meg akart ütni. Csak gyorsabb voltam... Na most itt nem arról van szó, hogy ő egy erős gyerek és az fájna nekem, hanem, hogy NEM VAGYOK A JÁTÉKA. Mindezek után berobogott a szobába és kb. 15-ször becsapta az ajtaját, dobálta a játékait és terrorizálta Daníelt. Borzalmas nap volt.

Úúúgyhogy, magamhoz hűen, mikor Sigvaldi megérkezett Norvégiából és megkérdezte minden rendben van-e, kapásból elbőgtem magam. Iszonyú ciki volt, még leírni is nagyon nehéz... Elmondtam neki a dolgokat és hogy ez nagyon nem tetszik, úgyhogy leültették Benjamínt és leszúrták. Elmagyarázták mit szabad és mit nem, azóta nagyjából minden rendben van. Még bocsánatot is kért. De nekem megbillent a lelki egyensúlyom...

Szóval, aki au pairnek készül, az legyen határozott, erős és ne kövesse a példám -..- Na ennyit az árulkodásról.

Szombaton dél körül bejelentették, hogy márpedig kempingezni megyünk, pedig senkinek sem volt nagy kedve. Főleg nekem nem, mert őszintén szólva egy ilyen brutális hét után cak egy lusta és csendes hétvégére vágytam.

De megérte! Mindhárom nap olyan hihetetlenül szerencsések voltunk az időjárással, hogy egyikünk sem hitte el. Itt a nyár! Szóval egész hétvégén és hétfőn kegyetlen meleg volt, egyik nap 16°C is megvolt. Ez bizony már valami!

Szombaton Vík felé vettük az irányt. 2 órás autókázás, kóma és vergődés után megérkeztünk a (szerintem) legszebb izlandi városkába. Ha egyszer Izlandra költözöm, tuti, hogy ide. Habár mindenki mondta, hogy az időjárás általában kegyetlen szeles és borús, én beleszerettem. Egyszer biztos, hogy megmutatom a családomnak.

Színes kis házikók, csodás zöld fű, kerti törpék mindenhol, végtelen óceán és BÉKE. 

Eddig ez a hely volt rám a legnagyobb hatással.

Bejelöltem nektek Víket, Hellát és Selfosst, hogy tudjatok viszonyítani.

Végre lekaptam a csodajárgányt. Épp csak azt felejtettem el megörökíteni, hogy hogy néz ki összecsukva... Next time!

Ugyanarról a pontról fényképezve, jobbra tekintve. Elragadó kempingházak! Óóóó, még találkozunk!

Lupina mindenhol. Ez a kis lila gaz egész Izlandot elönti ebben az időszakban. Valaki imádja, valaki visszasírja a fekete homokot. Tudom, otthon is sok invazív faj van, de ez nagyon csinos. És csak a homokot takarja...

Közelről. Egyet le is préseltem.

Felmászva a dombon a süppedős homokban ebbe a falba ütköztem. Moha és csepegő víz.

Aztán fogtuk magunkat Emil dzsippjével (Sigvaldi apukája) és felbaktattunk a hegyre. Óriási élmény volt, bár én megint majdnem összecsináltam magam. Ne. Üljetek. Be. Izlandi. Férfi. Mellé. Autókázni.

És a kilátás, ami hihetetlenül meghatott. Bizony, megérte.

Ím, a Világ végén :)

Leültem a lehető legtávolibb pontra, hogy egy kicsit nézzem a nagy kékséget (nem itt). Eszembe jutott, hogyha dél felé indulnék légvonalban, akkor a Déli-sarkig nem találnék más földet :O

A szépséges Vík.

Negyed órán át gondolkoztam, hogy le merjek-e nézni, aztán arra jutottam, hogy ilyet nem mindig csinálhat az ember. Úgyhogy megvártam, míg a fiúk kellő távolságra értek, és a szélére merészkedtem. Juhuu!

18+    Mr. Bari Bárány orbitálisan kanos volt....

És akkor a nagy hegy, aminek a legszélén álltam, kb. 10 perccel eme kép előtt.

Holnap leírom a következő napot, egy másik kempingben éjszakáztunk :)

És két extra videó, durván silány minőségben. DE! hallhatjátok, ahogy felsikkantok. haha. A másikon pedig gyönyörködhettek a körképben. És egy pillanatra Sigvaldi kopasz búbjában. Ezért tuti kinyírna :D