Jövőhét pénteken indulás.
Egy hónapja vettem meg a repjegyeket, de nyugodt voltam, úgy gondoltam lesz időm felkészülni minden téren. Ha sikerült is megvennem a dolgokat, amiket kellett, egyáltalán nem érzem magam késznek. Rengeteget stresszelek, sajnos tényleg nagyon izgulós ember vagyok, ráadásul hajlamos vagyok a rossz dolgokra koncentrálni. Úgy gondoltam, kicsit összeszedem a dolgokat, hogy miért is akartam au pairnek állni és mért pont Izlandot választottam.
Az utóbbi időben annyira tele lett a hócipőm az egyetemmel és az itthoni élettel, hogy úgy gondoltam, most valami másnak kell jönnie. Nem akartam még egy nyarat úgy tölteni, hogy nem csinálok (jobban mondva nem tudok csinálni) semmit. Habár tavaly a Vidámparkban dolgoztam, amit nagyon élveztem és ha belegondolok ez volt a tavalyi évem fénypontja, messze nem vágyaim netovábbja... Idén beköszöntött a kígyó éve (89-ben, a kígyó évében születtem) és ha annyira nem is hiszek az ilyesmiben, úgy döntöttem, hogy ez tutira az én évem lesz. Mikor, ha nem most?
A tesóm régóta emlegeti ezt az au pair dolgot, úgyhogy körülnéztem. Jó lehetőségnek találtam, kiutazhatok szinte bármelyik országba és még pénzt is kereshetek. A dolog többi része - felelőtlen módon - csak később kezdett el derengeni. Tényleg dolgozni megyek ki, sőt hatalmas lesz a felelősség a vállamon. A két oldal összeegyeztetése elég nehéz. Látom Izlandot, élhetek Izlandon, hatalmas álmom teljesül, mégis nagyon félek, hogy nem tudok majd megfelelni és kölcsönös csalódás lesz a vége. Ráadásul ismerem magam annyira, hogy tudjam, tutira lesz honvágyam. Na de nem akarok ebbe belesüllyedni, mert tényleg hihetetlen mákom van.
Egy tök egyszerű au pair-es honlapon keresgéltem kb. 2-3 hétig, beszélgettem családokkal, de valami mindig elbizonytalanított.
Maga a jelentkezés az izlandi családomhoz elég vicces volt. Igazából részemről enyhén primitív okkal kezdtem izlandi családoknak írogatni: a barátommal ismételten összevitatkoztunk a szokásos témán, ami azt jelenti, hogy én külföldön képzelem el az életemet, ő pedig nem. Ráadásul Észak-Európában. Szóval mindaddig Angliába, Írországba, Ausztriába, Hollandiába, Luxemburgba, Németországba, Svájcba és Finnországba (höhö) jelentkeztem, ezek után úgy gondoltam, hogy akkor jó, na most megmutatom, én kimegyek Izlandra. Elküldtem az összes passzoló családnak a levelem, következő nap pedig egy nagyon kedves válasz várt. Na hát így kezdődött. Úgyhogy most egy 7 és egy 4 éves kisfiúra fogok vigyázni. Izlandon. Képzelhetitek, hogy a legjobban nem a barátom volt meglepődve és megijedve, hanem én. Ez is tipikus, nincs mit tenni.
Az Izland mániám egy együttessel kezdődött, de csak szépen lassan. A Sigur Rósról van szó. Hihetetlen nagy hatással voltak rám, legfőképp a Hoppípolla c. szám. Februárban szerencsésen eljutottam a müncheni koncertjükre is, szóval lassan minden ezzel kapcsolatos listás álmom beteljesedik.
És innentől már egyenes út vezetett Izlandhoz.
A tesóm régóta emlegeti ezt az au pair dolgot, úgyhogy körülnéztem. Jó lehetőségnek találtam, kiutazhatok szinte bármelyik országba és még pénzt is kereshetek. A dolog többi része - felelőtlen módon - csak később kezdett el derengeni. Tényleg dolgozni megyek ki, sőt hatalmas lesz a felelősség a vállamon. A két oldal összeegyeztetése elég nehéz. Látom Izlandot, élhetek Izlandon, hatalmas álmom teljesül, mégis nagyon félek, hogy nem tudok majd megfelelni és kölcsönös csalódás lesz a vége. Ráadásul ismerem magam annyira, hogy tudjam, tutira lesz honvágyam. Na de nem akarok ebbe belesüllyedni, mert tényleg hihetetlen mákom van.
Egy tök egyszerű au pair-es honlapon keresgéltem kb. 2-3 hétig, beszélgettem családokkal, de valami mindig elbizonytalanított.
Maga a jelentkezés az izlandi családomhoz elég vicces volt. Igazából részemről enyhén primitív okkal kezdtem izlandi családoknak írogatni: a barátommal ismételten összevitatkoztunk a szokásos témán, ami azt jelenti, hogy én külföldön képzelem el az életemet, ő pedig nem. Ráadásul Észak-Európában. Szóval mindaddig Angliába, Írországba, Ausztriába, Hollandiába, Luxemburgba, Németországba, Svájcba és Finnországba (höhö) jelentkeztem, ezek után úgy gondoltam, hogy akkor jó, na most megmutatom, én kimegyek Izlandra. Elküldtem az összes passzoló családnak a levelem, következő nap pedig egy nagyon kedves válasz várt. Na hát így kezdődött. Úgyhogy most egy 7 és egy 4 éves kisfiúra fogok vigyázni. Izlandon. Képzelhetitek, hogy a legjobban nem a barátom volt meglepődve és megijedve, hanem én. Ez is tipikus, nincs mit tenni.
Az Izland mániám egy együttessel kezdődött, de csak szépen lassan. A Sigur Rósról van szó. Hihetetlen nagy hatással voltak rám, legfőképp a Hoppípolla c. szám. Februárban szerencsésen eljutottam a müncheni koncertjükre is, szóval lassan minden ezzel kapcsolatos listás álmom beteljesedik.
És innentől már egyenes út vezetett Izlandhoz.
Most már tényleg úton vagyok Izland felé.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése